1950-es, 1960-as évek, Marx Károly utca 64. (Grassalkovich út), az Árpád mozi, 23. kerület

További információk a képhez

1960-as évek, Marx Károly utca 64. (Grassalkovich út), az Árpád mozi.
Pflumm György 1911-ben újabb próbát tett Soroksáron is, és újraélesztette az 1907 óta szünetelő mozit. Ennek ugyanúgy PFLUMM volt a neve, mint Pesterzsébeten. Ezúttal már Soroksáron is érdeklődés mutatkozott a mozi iránt. Egy forrás szerint 450 fő volt a befogadóképessége. Az 1921-es mozirevízió után átalakították, és KÖZSÉGI MOZI néven üzemelt tovább, 400 főről van adat. 1941-ben a Községi mozi átmenetileg bezárt, majd a település előljárósága vette át, és Fodor Kálmán mozijaként folytatta működését a Grassalkovich út 64 alatt, most már ÁRPÁD néven. Az 1944-45-ös szünetelés után az MKP mozija lett, 1946-os adat szerint pénteki napokon nem játszott.
Egy 1952 márciusi műsorban (a március 9-i ünnepségekkel összefüggésben) részletesebb, pontosabb adatok szerepeltek, itt egyértelmű, hogy ez a soroksári Árpád mozi is működött, mivel fel volt tüntetve a címe is: Marx Károly út 64. Soroksáron mindvégig Árpád néven üzemelt. 1966 augusztus 8-10 közötti műsora: Három lépés a földön (lengyel film), ezzel bezárt. de valójában már augusztus 1-étől a mozi zárva volt. Az utolsó nap 1966 július 31 vasárnap volt.

Jelenlegi és régebbi nevei:

1991-től Grassalkovich út, 1945-től Marx Károly út, 1870-es évektől Grassalkovich út, A XIX. században Haupt Strasse (Fő út), A XVIII. században Schorokscharer Strasse (Soroksári út)
  • Forrás: v8cars.hu, users.ininet.hu