1896 táján, Baross tér, 8. kerület

További információk a képhez

1896. 1902-től Baross tér. Ekkor már Keleti pályaudvar. (1892-ig Központi Indóház volt a neve.)
Baross Gábor szobra még sehol, majd két év múlva.
Érdekes még, hogy egyetlen jármű sem látható.
Ezen a képen viszont látható a homlokzati négy szobor.
Eme szobrok története:
A négy fülkeszobor négy allegorikus alakot ábrázol, ezek a bányász (a nehézipar megtestesítője), fonónő (könnyűipar), marokszedő nő (mezőgazdaság) és kereskedő (kereskedelem) alakjai, amelyek a vasútnak a gazdasági élet különféle területeihez való erős kapcsolódására utalnak.
A szobrok története kalandos: ezek ugyanis rejtélyes módon eltűntek a homlokzatról. Eredetileg arra gyanakodtak, hogy az oroszok vitték el 1945-ben a szobrokat. Szabó Péter, a Képzőművészeti Egyetem docensének kutatásai azonban más eredményt hoztak. Ezt követően egybevetettek számos archív felvételt, régi tévéhíradókat, és arra a következtetésre jutottak, hogy egy 1935-ös felvételen még láthatók a szobrok, 1936-ban már nem. Valószínű, hogy a kőanyag tönkrement és ezért távolították el azokat. A most látható fülkeszobrok az eredeti rajzok és egyéb anyagok alapján készült hasonmások. A 2003-ban újonnan elhelyezett 4 szobor alkotója: Janzer Frigyes és Gyurcsek Ferenc. Forrás :http://www.kozterkep.hu

Jelenlegi és régebbi nevei:

1902-től Baross tér
  • Forrás: Fortepan.hu (82559), Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.08.034, fotó: Klösz György
  • Ezúton kérjük tisztelt látogatóinkat, hogy amennyiben tovább kívánják adni a weboldalunkon/Facebook oldalunkon látható képeket és az ezekhez tartozó információkat a saját weboldalukon, vagy valamely Facebook oldalon, akkor azt az alábbi szöveg mellékelésével tegyék:
    "A képekhez tartozó információk a www.ilyenisvoltbudapest.hu honlapról származnak."

Korábbi hozzászólások (4)

Balazs Lantos
Balazs Lantos
elkepeszto!
2012. július 18. 18:53
    Popovics András
    Popovics András
    Nagy tisztelettel üdvözlöm Kedves Balázs ! Bocsásson meg nekem, mert hogy egy kicsit kezdő vagyok ebben a szakmában ! Már , mint itt a Nagy NET világában . Óriási köszönettel tartozom Önnek (és bocs a késedelemért !)
    Mivel Ön az első, azaz a "number one" , aki hozzászólt ezen kicsiny kis művemhez !!!
    Még egyszer köszi :
    Papinho a : szerk.
    2012. december 07. 02:26
    Popovics András
    Popovics András
    Egy kicsit megkésve, de nagyon szépen köszönöm a hozzászólását Kedves Balázs !
    Üdv : Papinho, a szerk.
    2012. december 14. 03:08
Popovics András
Popovics András
Köszönöm szépen! A java még ezután következik!
Papinho, a szerk.
2012. augusztus 15. 19:13