További információk a képhez
Hol is kezdjem?
A Nemzeti múzeum a háttérben, de előtte nyitott a tér. Mellette balra a Múzeum utca és a Baross utca között a Pesti Hazai Első Takarékpénztár épülete, gyönyörű! A Baross utcából már ekkor is érkezik egy sínpár. Ez a 26-osé volt.
Valamint az Üllői útról jobbra is, és balra is, mert hogy ekkorra már a Ferenc József (később: Szabadság) híd is létezett már ugye 1896-óta.
A villamosok még az út (természetesen bal) szélén haladnak előre.
A tér közepét uralja az 1883-ban felavatott Ybl Miklós mű: a Danubius kút. Ybl kifejezetten ide terveze ezt a díszes szökőkutat.
Kandeláberek és gázlámpák bőven fellelhetők a téren.
A lovaskocsik, az automobilok, és a természetesen nyitott peronú villamosok balos közlekedés szerint kocognak a céljuk felé, mindezt persze kockakövön.
UI.: Semmi bajom a gördeszkásokkal és a kosarasokkal, meg azokkal sem, akik napjainkban(2013.09.17) körül mozogják a Danubius kutat, de ha már ennyi idő, ennyi munka és pénz árán újjá-építették a Kálvin teret, talán illett volna visszahelyezni valahova a térre eme csodaszép alkotást. Ugye nem csak én gondolom így?
Jelenlegi és régebbi nevei:
Kálvin tér, A 18. századtól Ketschkemeterplatz (Kecskeméti tér), Heu- und Borstenviehhändler Platz (Széna- és disznókereskedők tere), A 19. századtól Heumarkt (Széna piac), 1866-tól Heuplatz (Széna tér), 1874-től Calvin tér, 1953-tól újabb írás Szerint Kálvin térÉrdemes utánanézni:
http://mno.hu/migr_1834/a-danubiuskut-tortenete-791726Cimkék
1900-as évek, 1900-as évek első harmada, 1920-as évek, 26-os villamos, alsószedős villamos, automobil, balos közlekedés, Baross utca, Calvin tér, Danubius kút, gázlámpa, Kálvin tér, kandeláber, kockakő, lovaskocsi, Magyar Nemzeti Múzeum, Múzeum utca, Nemzeti múzeum, nyitott peronú villamos, Palotanegyed, Pesti Hazai Első Takarékpénztár, Üllői út, Ybl Miklós- Forrás: hampage.hu
-
Ezúton kérjük tisztelt látogatóinkat, hogy amennyiben tovább kívánják adni a weboldalunkon/Facebook oldalunkon látható képeket és az ezekhez tartozó információkat a saját weboldalukon, vagy valamely Facebook oldalon, akkor azt az alábbi szöveg mellékelésével tegyék:
"A képekhez tartozó információk a www.ilyenisvoltbudapest.hu honlapról származnak." ©
Annak kőrbe járhatósága ...A villamos és autóbusz forgalom miatt is elképzelhetetlen