1958, Rákóczi út, 8. kerület

További információk a képhez

1958, Rákóczi út. Az Uránia mozi és az Erzsike espresso. Ez utóbbinak azóta több neve is volt.
A moziról néhány szót Wotan Doctor jóvoltából:
Az Uránia Tudományos Színházat, ezt az új intézményt 1899-ben felszerelték álló és később mozgóképek bemutatására alkalmas vetítőberendezésekkel - így indult útjára az immár több mint 100 éves Uránia filmszínház. 1916-tól kezdve az Uránia filmszínházi műsorok bemutatására tér át, a tudományos előadások délutánra szorulnak, majd idővel teljesen megszűnnek. 1930-ban új korszak nyílt az Uránia épületében, Pekár Gyula eladta a legszebb pesti mozit az UFA (német) Filmgyárnak, ettől kezdve UFA Palota lett belőle s főként az UFA filmjeit játszotta nagy sikerrel. A második világháború után a Szovexport mozija lett, 1945 februárjában itt tartották az első háború utáni filmelőadást, mely természetesen a győzedelmes Vörös Hadsereg küzdelmeit mutatta be. Később az épület újra visszakerült magyar tulajdonba, s lett a főváros kedvelt mozija. 2002-ben eredeti szépségében újíttatta fel a több mint százéves épületet s a 425 fős díszterem mellé még két 60 fős kistermet is kialakítottak az Uránia épületében.
A film, a: Micsoda éjszaka. Ez egy korabeli bűnügyi, jópofa vígjáték volt Latabárral, Tolnai Klárival. Én magam is -lévén ekkor 2 éves voltam- csak sokkal később láttam a filmet. Az érzelmeket, amit e film kiváltott bennem, azt nem tudom, hogy át lehet-e adni az utókornak, de mindenképpen ajánlom a "később születetteknek"!
De amiért ez a soron következő kép az oldalamon, az nem a véletlen műve!
A 8. kerület városrész neve 1777-től Józsefváros. II. József néven. Az első uralkodó, aki a Habsburg–Lotaringiai-házból származott. Mária Terézia fia, a „kalapos király” néven lett ismeretes.
Megdöbbenve olvastam Ráday Mihály Budapesti utcanevek c. könyvében, hogy a kerület önkormányzata egészen egyszerűen megszüntette, eltörölte ezt a városrész kifejezést (az utcanév táblálon) 237 év után!!!
Na de legyen ezentúl Józsefvárosa házak falain, az utcasarkokon?
A Józsefvárosról sok minden juthat az ember eszébe...
De az, hogy ezt  a főnevet kitöröljük a történelemből, az azt hiszem senkinek sem!
Vagy mégis...
Ui.: Salamoni megoldás született a problémára! (Probléma: gond, baj, bánat, nehezen megoldható feladat, bibi, bökkenő, gubanc, stb., a latin probuleiusz indogermán átirata.)
Az újonnan kihelyezett és kihelyezendő utcanév táblákra felkerült az új városrésznév, de egy kis küszködés után megmaradt a régi is...:Józsefváros.





Jelenlegi és régebbi nevei:

1906-tól Rákóczi út, a XVIII. század elején Hatvaner Strasse, 1804-től Kerepescher Strasse (Kerepesi út), 1874-től Kerepesi út
  • Forrás: Fortepan.hu, users.ininet.hu